Árpádhalom

 

Elérhetőség:

ÁRPÁDHALOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
6623 Árpádhalom, Petőfi u. 7.
Telefon: 06-63-456 057

1. Árpádhalom bemutatása
2. Fejlesztési stratégia és programok
3. Statisztikai adatok

4. Turisztikai lehetőségek
5. Kapcsolódások



1. Árpádhalom bemutatása


 

Árpádhalom Csongrád és Békés megye határainak közelében, a Mágocs-ér mellett, a megye Tiszától keletre eső területének középső részén helyezkedik el. Helyzete periférikus, városi kapcsolata inkább Orosházához köti, mint Szenteshez. Közúton érhető el, de a főúttól távol van. Vasúti kapcsolata nincs.

A századfordulón Nagymágocshoz tartozó népes puszta volt, 1956-ban alakult önálló tanácsi községgé. Területét a nagymágocsi, eperjesi és a székkutasi határból hasították ki. A hagyomány szerint a falu határában lévő természetes földhalom-csoportból a legnagyobb Árpád fejedelemé volt, aki vezéreivel itt ütött tábort Ópusztaszer felé menet. A falu névadó halmán, 1969-ben, felállították Makovecz Imre Életfa című alkotását. A településen élt Székács Elemér, a kiváló növénynemesítő, aki itt kísérletezte ki a híres, 1055-ös búzafajtát (Székács-búza).

A település fejlődésének jelentős korlátja a periférikus földrajzi helyzete. Sorsa nagymértékben külső körülményektől függ.

A település kifejezetten mezőgazdasági jellegű, a lakosság zöme ebből az ágazatból él. A termelés fő profilja a szántóföldi növénytermesztés. A sertés tenyésztés szakosított telepen folyik. Jelenleg egy termelőszövetkezet üzemel és a vadászegylet vadgazdaságot tart fent, valamint egy tollüzem működik Árpádhalmon magánvállalkozásban. A kereső népesség közel egynegyede dolgozik a környező városokban, elsősorban Szentesen illetve Orosházán.
A munkanélküliség aránya csökkenő tendenciájú, de még mindig rendkívül magas (10,9 %).

A Szentesi kistérség Európa egyik legsűrűbb geotermikus mezője. Árpádhalom területén is található termálkút, melynek hasznosítása jelenleg nem megoldott.

A falu demográfiai folyamatai nagyon kedvezőtlenek. A lakosság jelentősen csökken. A korstruktúra határozott elöregedési tendenciát jelez. A periférikus helyzet nem tesz lehetővé dinamikus népességmozgást. A népesség mobilitásában az elvándorlás a meghatározó elem. Mindez hatással van a vállalkozási tevékenységre is, ami erőtlen, kisszámú és nagy fluktuáció jellemzi.

Vissza a lap tetejére


2. Fejlesztési stratégia és programok

 

Projektek

I. Schi-take és laskagomba termesztése.

Derekegyház, Árpádhalom, Eperjes községek összefogásával létrejött egy gomba termesztő szövetkezet, amely jelentős piaci igényt próbált kielégíteni a Schi-take és a laskagomba termesztésével. A tevékenység kiegészítő jövedelemforrást biztosított a kistelepüléseken.

II. Kézművesház kialakítása.

A kistelepülésen Kézművesházat szeretnének kialakítani Szabó Margit népművészeti igazolvánnyal rendelkező kézműves mester vezetésével.
A referenciákkal rendelkező szakiparos zászlók, csuhébabák, terítők, rongybabák készítésével foglalkozik.

Vissza a lap tetejére


3. Statisztikai adatok

 

3.1. Területe:

Belterület: 117 ha
Külterület: 4405 ha

3.2. Természeti adottságok:

Szénhidrogének: nincs
Termálvíz potenciál:nincs
Termőföld minősége ( átlagos AK/ha ): 30
Mezőgazdasági terület aránya (%): 90
Erdőterület aránya (%): 5

Folyóvizek megnevezése: -
Tavak, holtágak megnevezése: -

3.3. Népesség, demográfia:
Lakónépesség (fő): 632

Belterületi: 579
Külterületi: 53
Férfi: 299
Nő: 333
Állandó népesség (fő): 632
Átlagos népsűrűség (fő/km2): 13
Korosztály szerint (fő):
-0-18 évesek: 142
-18-59 évesek: 356
-60-x évesek: 134

3.4. Munkaerőpiaci adatok:

Gazdaságilag aktív népesség (fő): 250 Férfi: 110 Nő: 140
Munkanélküliségi ráta (%): 7 Férfiaknál: 4 Nőknél: 3
Tartós munkanélküliek aránya(%): 5
Regisztrált munkanélküliek aránya(fő): 25 Férfi: 10 Nő: 13
Foglalkozás szerint (fő): 220
-
Fizikai: 200
- Szellemi: 20
Iskolai végzettség szerint (fő):
-< általános iskola: 5

- Általános iskola: 125
- Szakmunkásképző: 55
- Szakiskola: 2
- Szakközépiskola: 22
- Főiskola: 10
- Egyetem: 1

3.5. Gazdasági adatok:
Vállalkozások száma (db): 13 Regisztrált: 13 Működő: 13
Egyéni vállalkozás: 9
Társas vállalkozások: Bt:- Kft:2 Rt:- Szövetkezet:1 Egyéb:1
Vállalkozások tevékenységi kör szerint:
- Mező-, erdő-, vadgazdálkodás: 3
- Ipar, építőipar: 2
- Kereskedelem, vendéglátás: 8
- Pénzügyi szolgáltatás:-
- Oktatás, egészségügy, szociális ellátás:-
- Egyéb szolgáltatás:-
Külföldi tulajdonú vállalkozások száma (db):-
Regisztrált mezőgazdasági őstermelők száma (db): 38

3.6. Infrastruktúra:

3.6.1.Közműellátottság adatai:

Szilárd burkolatú belterületi utak aránya (%): 95
Vezetékes vízellátásba bekapcsolt lakások aránya (%): 100
Csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya (%):-
Szennyvíztisztító telep: nem Tisztított szennyvíz aránya (%):-
Hulladékgyűjtés: nics Hulladéktelep:van
Hulladékkezelés módja: (pl.: Földdel elfedés): Földdel elfedés
Vezetékes gázellátásba bekapcsolt lakások aránya (%): 90
Telefonhálózatba bekapcsolt lakások aránya (%): 40
Kábeltévé hálózatba bekapcsolt lakások aránya (%): 30
Kiépített intézményi informatikai hálózat: nincs

3.6.2.Közlekedési kapcsolatok:

Közút:
Távolság autópályától közúton (km): 62
Távolság főútvonaltól közúton (km): 10
Közutak szakasz-hossza (km): 3,2
Elsőrendű főútvonal: - Másodrendű főútvonal: - Összekötő út: 20
Benzinkutak száma: -

Vissza a lap tetejére


4. Turisztikai lehetőségek

 

4.1. Szálláshelyek

ˇ MAVOSZ Árpádhalmi vadászház ( volt kormányzati vadászház)

4.2. Vendéglátóhelyek

4.3. Látnivaók

Idegenforgalmi szempontból kiemelendők Árpád-kori, illetve azzal kapcsolatos emlékei:
- Makovecz Imre kopjafája az Árpádhalmon
- Árpád fejedelem mellszobra (Fromann Richárd, 1996)
- Székács Elemér emléktáblája

A Károlyi családnak köszönhetően a község területén épült fel az ország akkor legjobban meliorált gazdasága és az Ybl Miklós tervezte major-magtár rendszer, Székács Elemér itt kísérletezte ki a róla elnevezett nemesített búzát. E tevékenységre utal az emléktábla.

Kiemelendő még római katolikus fagerendás temploma, amely 1910-ben épült, és Gróf Brechtold Lipótné által építtetett kastély, amelyben Székács János búzanemesítő emlékműve is látható.

A település további értéke, hogy áthalad rajta az Alföld Kék Túra útvonala, valamint itt működik az Országos Vadászati Védegylet Árpádhalmi Gazdasága. Lehetőség van fogolyra, fácánra, őzre vadászni.

A falu csendes, tiszta, alkalmas a pihenésre. A horgászatot kedvelők számára egy 1,5 ha területű magán halastó működik, melyen csónakázni is lehet.

Vissza a lap tetejére


5. Kapcsolódások

 

Információk:

ˇ Dél-Alföldi régióról: www.del-alfold.hu
ˇ Csongrád megyéről: www.csongrad-megye.hu
ˇ Szentes városról: www.szentes.hu

Szentesi Kistérség településeinek Internet - elérhetősége:

ˇ Eperjes: eperjes@posta.net
ˇ Fábiánsebestyén: telehazfabseb@deltav.hu
ˇ Szegvár: polghiv@szegvar.hu

Árpád Kistérségfejlesztő Önkormányzati Egyesület Internet-elérhetősége:

ˇ kisterseg@mail.datanet.hu

Vissza a lap tetejére